Holnap Magazin

Részlet a könyvből:

„Terka néni fonálboltja” olvastam a rozsdás tábla tekeredő betűit az ajtó felett.
– Tényleg egy boltban lakunk? – kérdeztem a számat húzogatva.
– Igen. Vagyis mégsem – felelte anyu huncut mosollyal.
– Mégsem? – kérdeztem csodálkozva.
– Ez a mi otthonunk, érted? Nem árulunk semmit, tehát nem bolt.
– Akkor miért van kiírva az ajtó fölött?
– Mert valamikor tényleg fonálbolt volt ez a lakás – kezdte mesélni. – Terka néni a nagynéném, övé volt a bolt, előtte meg az ő édesanyjáé, Budai mamáé. Gyerekkoromban sokat jártam itt Terka néninél. Itt a sarokban állt egy kis szék, azon ülve írtam a házi feladataimat. Akkor még ez a sok polc mind tele volt fonállal – mutatott körbe, álmodozó tekintettel.
– És hol van most Terka néni? – néztem körbe én is értetlenül.
– Meghalt szegény – nézett rám szomorúan, majd felvett az ölébe és magához ölelt.
– Miért lakunk mi itt? – kérdeztem az ölében.
Anyu újra elmesélte, hogy én egy másik néni hasában nőttem, aki a bátyja a barátnője volt. A nagyi vitt haza a kórházból, mert a néninek nem engedték. Úgy gondolták, a nagyinál jobb dolgom lesz. Aztán a nagyinál mégsem lett jó dolgom. Amikor a Terka néni meghalt, anyura hagyta a boltot. Akkor anyu ideköltözött, és elhozott magával. Örökbe fogadott, így mondta, és ő lett az anyukám. Nem igazán értettem, amit mondott, de az, hogy örökre ő lett az anyukám, melegséggel töltötte el a szívemet. Még jobban befészkeltem magam az ölébe, és behunytam a szemem. Tudtam, ott biztonságban vagyok, akárhol is lakunk…